Rólam

Balogh Nikoletta

Innerwise Mentor
One Brain Konzultáns Facilitátor

Nem mindig voltam az, aki ma vagyok. Régen talán igen, de szerintem akkor sem. Az igazság az, hogy csak sejtem. Már nem emlékszem. Annyi körülmény formált, szabályozott, korlátozott. Nevelt vagy lenevelt, tiltott vagy engedett. Egy ideig – gondolom – ellenálltam. Aztán hagytam, hogy megmondják. És eljátszottam, hogy olyan vagyok. És így teltek el évek. Hogy nem tudtam, ki vagyok.

Azt viszont mindig is tudtam, hogy fontos dolgok zajlanak belül. Nem csak bennem, mindenkiben. És érdekelt is, hogy másokban mi zajlik. Vajon ugyanaz, mint bennem? Vagy valami egészen más? És ha ugyanaz, akkor az ugyanattól van, amitől nekem? Vagy valami mástól? Kutattam, kerestem, magamban, másban. Hasonlítottam és következtetést vontam. Aztán segítettem. Magamnak. És persze aztán másoknak is. Vagy közben? A sorrend nem is fontos, csak az, hogy itt vagyok. Ma még mindig segítek magamnak, de ez már szinte nem is vesz el energiát. Így van erőm segíteni másoknak.

Tanulmányaim

2001-ben mérnök informatikusi és mérnöktanári diplomát szereztem, aztán egy évet Angliában töltöttem nyelvtanulás céljából, de azt hiszem, itt most nem ez a lényeg. Kerülőútnak tűnik, azonban tudom, hogy ennek az extra körnek is megvan az oka. Sokat tanultam, tapasztaltam arrafelé is, ami hozzájárult ahhoz, hogy ma végre a helyemen legyek.

Az igazi utam 1997-ben indult, kedves tanárom, Dr. Borisz Szegál pszichológia óráin. 1999-ben aztán egy jó időre visszacsúsztam a régi útra, hogy egy hatalmas kerülővel 2008-ban végül visszatérjek a lélek és a tudatalatti rejtelmeihez.

KRE BTK - Pszichológiai Intézet

  • Mentálhigiénés Segítő képzés – 2018-2020

Innerwise

  • Alap tanfolyam (Torner Noémi) – 2015
  • Intenzív tanfolyam (Torner Noémi) – 2015
  • Innerwise Élet (Torner Noémi) – 2015
  • Innerwise mentorképzés (Uwe Albrecht) – 2016
  • Folyamatos Innerwise továbbképzések, mentortalálkozók – 2016-tól kezdődően (Uwe Albrecht)

Kineziológia

  • One Brain I. – A szakma eszközei (Rózsás Áron) – 2008
  • One Brain II. – Alap “Egy Agy” (Rózsás Áron) – 2008
  • One Brain III. – Testkód (Rózsás Áron) – 2008
  • One Brain IV. – Haladó “Egy Agy” (Simon Kata) – 2008
  • One Brain V. – Szavaknál is hangosabban (Várhidi Ilona) – 2009
  • One Brain VI. – Szerkezeti idegtan (Várhidi Ilona) – 2009
  • One Brain VII. – Viszonyok veszélyben (Várhidi Ilona) – 2009
  • One Brain VIII. – Testáramkörök, fájdalom és megértés (Várhidi Ilona) – 2010
  • One Brain IX. – Gyermekkor, szexualitás, öregedés (Várhidi Ilona) – 2010
  • One Brain X. – Serdülőkor, érettség, szeretet (Várhidi Ilona) – 2010
  • One Brain XI. – Konzultáns facilitátor tréning (Gabriele Ulbrich) – 2010

Egyéb One Brain tanfolyamok

  • Barométer a testen (Simon Kata) – 2008
  • Allergiák (Várhidi Ilona) – 2009
  • Stressz nélkül gyerekjáték a tanulás (Simon Kata) – 2009
  • Nincs kifogás (Simon Kata) – 2009
  • Arcnyelv (Daniel Whiteside) – 2010
  • Mire fókuszálsz? (Szokán Mónika) – 2010
  • Írói blokkok (Simon Kata) – 2010
  • Vedd kezedbe az életed (Várhidi Ilona) – 2010
  • A Barométer és a TAO (Várhidi Ilona) – 2010
  • Bőség (Simon Kata) – 2013

Agykontroll

  • Domján László – 2011

Reiki I.

  • Havasi Katalin – 2012
© Copyright 2017 - Development and hosting by InDue Software.