Résztvevők visszajelzései az IMAGO gyakorlatokról

Nagyon örültem a lehetőségnek, hogy egy napos innerwise tanfolyamon részt vehetek. Tudtam, hogy nagyon sokat fogok kapni és kíváncsi is voltam, mit tanulhatok meg, amivel a mindennapokban magamnak is segíthetek. Már a megérkezés pillanatában kellemes nyugodt környezet és csupa pozitív energia várt. Niki otthonosan berendezte a szobát, kávéval, teával, finomságokkal várt. Nagyon jól esett lehuppanni a “béke szigetébe”. A tanultakat illetően az elmélet és a gyakorlat is nagyon tetszett és sokat adott. Már el is kezdtem magamon alkalmazni. Szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe, aki szeretne többet tenni a belső harmóniája érdekében.

Judit

Nagyon élveztem ezt a napot, bár féltem, hogy majd otthon egyedül nem leszek képes teljes komplexitásukban látni ügyeimet. Aztán kiderült, hogy nincs mitől félnem, mert otthon egyedül, jobban tudok befelé figyelni, mint a tanfolyamon többedmagammal. Határozottan megérte a befektetett időt, energiát. A pénzről már nem is beszélve. Hálás vagyok!

Erzsébet

Én először nehezen láttam át, de azóta otthon újra és újra előveszem az Imago-t és minél több helyzetre használom, annál jobban összeáll a kép. Tényleg zseniális technika! Köszönöm!

R. Edit

Nem tudtam, hogy ilyen egyszerűen az elakadásaim mögé tudok nézni. Még mindig csak csodálkozom. 🙂 Ezt mindenkinek meg kellene tapasztalni.

D.T.

Egyszerűen fantasztikus élmény volt! Vizuálisan láttam a jelenlegi helyzetemet, ami már önmagában is nagyon nagy segítség, de a folyamat végén letisztult a kép. Én az Imágótól kaptam eddig a legtöbb segítséget egy konkrét helyzet megoldásához. Nagyon sokat tanultam. Köszönöm! 🙂

Brigi

Imádtam az Imágót! Elképesztő, hogy mennyi láthatatlan szál, mennyi összefüggés rajzolódott ki előttem az ügyeimet illetően! Azt hiszem, soha nem is fogok mással dolgozni. Köszönöm az élményt!

T. Kata

Korábban már jártam Nikinél innerwise kezelésen, sőt fél éve a karhosszteszt-tanfolyamot is elvégeztem. Mindegyik nagy élmény volt és hamar pozitív változásokat hozott az életembe. Az igazi áttörést azonban az Imago tanfolyam hozta meg számomra! Bő egy hónap telt el azóta, hogy elsajátítottam az Imago technikát. A tanfolyamon kezelt probléma nemhogy megoldódott, de azóta folyamatosan történnek velem a jobbnál jobb dolgok az életem minden területén. Akkora káosz és elkeseredettség volt már bennem, most pedig kezd kitisztulni az ég és felragyogni a nap. Még fel sem fogtam, hogy mindez igaz lehet. Köszönöm szépen Nikinek és ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi, hogy saját kezébe akarja venni végre az irányítást! Nem fogja megbánni! 🙂

Zsuzsa